2014. május 14., szerda

Vintage-loft kihívás - étkezőasztal tuning

(A projektet itt követheted végig..)

Az étkezőasztal esetében végül IKEA-s, íves lábakat fogunk használni, romantikus forma, az asztallap a garázskapu deszkái lesznek, üveglappal fedve..




Az étkezőasztal körül egy sarokülő lett ugye betervezve, a másik oldalra pedig székek helyett ülőkéket gondoltunk, a helykihasználás miatt.

Ez így egyedi lenne, díszszegecsekkel körbe, puha, színes kárpittal borítva.., egy gyors skicc, csak hogy lássátok.


2014. május 11., vasárnap

Irány a Cafeblog VIP!

Jelentkeztem a Cafeblog felhívására, egy olyan programba ahol "válogatott" blogokat gyűjtenek össze, ahol az odalátogató egy helyen megtalálja a hozzá közel álló témájú blogokat. És felvettek :)
Így lehetőségem nyílhat arra, hogy olvasottabb legyen, hisz megjelenítik majd az nlcafe-n is, illetve így nem csak én fogom ajánlani a bejegyzéseket..

Így hamarosan költözööök :) Minden marad a régiben, csak a postacím változik!



2014. május 8., csütörtök

Fiatalos nappali - háló I. - színekszínekszínek

Visszamenőleg mesélek Nektek egy panellakás két szobájáról. Azért aktuális, mert most fejezzük be, azaz a részletek megvalósítására most nyílik lehetőség pénzben, időben.

A koncepciót már (okosan) a lakás megvásárlásakor kidolgoztuk, egy nagyon jó barátom és a férje új otthona esetében. A földszínek szeretete adott volt, de mivel két dinamikus személyiségről van szó, nekem a színek jelenléte mindenképpen kívánatos lett rögtön.

Inspirációgyűjtős nézelődős napomon rátaláltam egy nagyon kellemes, friss textilre és ez indította el a munkát. Persze jönnek a mosolyok, hogy "nő! Előbb veszi meg a függönyt és utána jön a többi" :D De sokszor így van. Egy forma, egy minta, egy szék, egy lámpa vagy jelen estben egy textil indít el fejben, és ehhez keresem a többi részletet.

Íme:




Így a sárga árnyalat lett az origó.


Amiket még első felindulásból nézegettem..




.. de végül csupán falszínben köszönt vissza.

A capuccino színhez miben alkalmazkodtunk? Kiderül a következő részben. ;)


2014. május 7., szerda

Terasz project - Kőlámpa teraszra

Az egyik ház kapcsán megkértek, hogy segítsek a homlokzati világítás kitalálásában, illetve a terasz esztétikai kialakításában is. Ehhez nézelődtem ma. A kedvenc ez lett, az már más kérdés, hogy ahova keresem, oda nem jó, a megrendelőhöz nem illik :D

De legalább Nektek megmutathatom ;)






Tetszik?

2014. május 5., hétfő

Vintage-loft kihívás - montázs a jövőből

A vintage rusztikus kihívás időközben átkeresztelődött :) Itt olvashatod az eddigieket: 1.rész2.rész3.rész.

Jó lenne már látni belőle valamit, igaz? Hamarosan, hamarosan..

Most jöjjön egy kis bútorterv, néhány konkrétum (megjöttek a lámpák, a padló és a gres lapok is, juhééj) és egy kis inspiráció..





A képzeletedben megvan? A színhatás már látszik, az anyagok textúrák kavalkádjából csak ízelítőt kapnak az érzékszerveink. A fémes lámpa, a betonra hajazó felületek, a koptatott padló és az antikolt fafrontok megalapozzák az egész összképet, a csodás mintáknak tökéletesen megágyaznak. Alig várom! :)

A héten sokminden fog történni a tett helyszínén, a pult épül, a falak bontódnak és épülnek.. ;)

Te is várod?

Fiatalos polgári otthon - Hol menjünk be??

Távtervezést vállaltam el nemrégiben, méghozzá egy budapesti polgári lakás teljes körű tervezését. Minden ami benne van jelenleg, kicserélendő, a falban futó vezetékektől kezdve a falak mozgatásán át, a vizes blokkok áthelyezése is bekalkulálható. A külső homlokzati képet nyilván nem módosíthatjuk, tehát az ablakok elhelyezése kötött, de azon kívül miénk a pálya. ;)



Első körben a bejárat problematikáját osztom meg veletek. Ugyanis a lakásnak kettő van belőle. 




Mint látjátok a konyhába is léphetünk, és van egy előszobának nevezett tér, ahova a másik ajtó nyílik. 
Ezt a tulajdonos szeretné szobának előléptetni, így a konyhába lépve kellett kialakítanom egy előtér funkciókkal bíró részt. 

Két tervvel készültem el (ne fuss el a rajzok láttán, felülnézeti skiccek a teljesség igénye nélkül, de kivehető mi hol lesz):

Eredeti falak..


"A" verzió


Ebben az esetben a szemben lévő hűtő (csillag jelzi) kamraszekrénye mennyezetig fut, melletti munkapult. A mosogatómedence mindkét esetben a sarokba került, mögötte egy padka ad majd plusz lerakófelületet. A sütő pult magasság felett kezdődik, 160 magasan végződik és a pult irányába lehet nyitni, mint látható. Ennek 'ütközik' neki a bejárattal szemben lévő szekrény, mellette egyszemélyes ülőkét helyeztem el. A cipős szekrény 100 cm magas, ameddig a gipszkarton válaszfal ér. A rá merőleges fal (esetlegesen üvegből) 2 méter magas, ami a wc takarására (is) szolgál.

"B" verzió: 

Sokkal szellősebb megoldás, nekem mindenféle szempontból jobb megoldás, egyedül annyi a hátránya, hogy a pultnál dolgozni nincs olyan nagy tér. Ez inkább nagykonyha, mint konyha-étkező.


Ebben az esetben kamraszekrénnyel kezdőik a konyhaszekrény, mellette a hűtő is magas szekrénybe illeszkedik. Egy 45ös lerakórész után jön a sarokmosogató, mellette előkészítő, utána a főzés és a tálalásnak is egész nagy hely marad. A munka folyamata abszolút kényelmes, a tárolást kell majd esztétikusan kitalálni, a lakásba belépve ugynis nem lesz szerencsés felnyiló szekrényekkel szembetalálni magunkat.
A bejárattal szemben kényelmes ülőke lesz, aminek a háttámláját a konyhapult hátfala adja. Jobb oldalt tükrös fal kap helyet, de a radiátor kérdésessége miatt még ez függőben van, ha nem ide kerül, akkor a vele szemben lévő kabátos szekrény ajtaja lesz tükör. Az említett szekrény íves gipszkarton falhoz kerül, amit az akasztók miatt szeretném egy kicsit takarásba hozni. 

Nos? Nektek melyik tetszik?

A tulajdonos hölgy a második megoldás mellett döntött, és mivel a körasztalt nem szereti, azt lecseréltük..



Ja, igen, azt elfelejtettem mondani, hogy természetesen kivesszük a közlekedő és a konyha közti falat, így egy 20 nm körüli tágas konyhát kapunk, egyedül a wc ide nyílását kell megoldani. De ezt látjátok..Igaz? :)

A következőkben a fürdőszoba jön, ahol két bejárat van. Mert ez egy ilyen lakás :D