2013. december 17., kedd

Desigual bolt - Debrecen, 2.rész

Ha lemaradtál volna a munka indulásáról, itt elolvashatod..

A gipszkarton boltív kész, és a burkolása is. Laminált burkolatot kaptak, amit a pult kijelölésére is alkalmaztunk. Természetesen 32-es kopásállóságút, 10 mm-est néztem ki, nagy teherbírású, közösségi terekbe ezeket a paramétereket kell figyelembe venni. Ugyanez kerül majd a próbafülkékbe is. A falon a burkolat, illetve, hogy e köré terveztem a grafitszürke, hangsúlyos tapétát, tökéletesen kiemeli majd a formát, illetve a benne elhelyezendő ruhákat.


Az ívet nem egyszerű kiszabni.



Az eltakarása is kreativitást igényel, ugyanis az íves részt élzáróval  nem lehet majd elfedni. Első számú megoldás, hogy bútorlapból lesablonozzák a boltíveket és keretprofilt készítenek az alapján, amibe LEDet is tehetünk. Azonban ez esetben nagy mennyiségű hulló anyagunk keletkezne, így mást kell alkalmazni erre a problémára. Már megvan! Eláruljam?? :)


Az alapszín és a kiemelőszín kikeverése. Itt most jobbnak láttam ha nem előre kikevert színkód alapján választok, a tapéta kékje mellett bekerül majd egy textil is és egy kreatív logófestés a falra, és szerettem volna a kettő közötti színt kihozni, így a zöld-kék játéka fontos volt. Az alapszín esetében pedig kérés volt, hogy ne legyen "semmilyen" :) így rózsaszínes, púderes lett, mint a világos tapéta.



És íme a tapéta a kék és a logó. A logóra kerül majd a márkafelirat és ez is kap megvilágítást.


Az akasztórudak vízvezetékcsőből készültek, a végére virágmotívum lett hegesztve. Nagyon sajnálom, hogy nem csináltam egyben a 40 rúdról fotót, ott csücsültek egy csokorba szedve dobozban.. Csodás volt, most is elhagyta egy halk "óó" a számat..


Itt van az újabb gömböcske. Ez egy karácsonyfadíszgömb, 12cm átmérőjű, textillel bevonva, a függesztésének takarására pedig tapétát használtunk. Szerintetek hova kerül?


És amitől sokat várok..azok az üveggömbök! 350 db üveggömb kerül felfüggesztésre, mégpedig a két középső, tapétával fedett ívről. Szintén karácsonyi üveggömb, áttetsző, kivettük a karácsonyi dísz jellegét adó fémvéget, és damillal került fel.
Nem volt móka és kacagás a kötözgetés, állítólag. Én hiszek ennek az állításnak :)
Sőt a felrakás is majdnem 2 nap volt. Azóta biztos folyamatosan földnek szegezi a fejét szegény illető.. :)


A bútorozásról még egy szó sem esett..

Arról munkafolyamat képet nem tudok mutatni, de keretek, kötelek is lesznek még a történetben, és fehérre antikolt fafelületek..

A kedvenc, pluszt adó, finom dolog ebben az enteriőrben az üveg, és tükör játéka a fával és a kötéllel lesz. Ja, hogy a tükörfelületekről még nem meséltem? :)

2013. december 14., szombat

Kávézó és fodrászat - Cut & Coffee 5.rész

A finish legvégén járunk, ilyenkor a legjobb érzés visszanézni a munkafolyamat képeit. Nem mondom, hogy nem várom, hogy végleg magam mögött tudhassam a projektet, de mégis jó érzés még benne lenni. Kettős ez is, mint amikor 24órás 'anyaműszakunkból' elvágyódunk kikapcsolódni, s mikor adott a lehetőség, végigfut az agyunkban: "nem visszük Őt is?" :)

Aki követte az eddigieket (fusd végig most ;) : 1.rész 2.rész 3.rész 4.rész ), láthatja mivé varázsolódott a halom nyírfarönk, és a soklyukas faldekoráció terv a lépcsőfeljáróban..

De aki most kapcsolódik be, hát tegye in medias res, így is érdekes lehet  a munkafolyamat..

Fodrászat

A sokfős szakmai brigád legkisebb segítsége is többször jelen volt.. Ha csak a gyümölcsszelet elemzésével is, de nagyon elfoglalt volt.. :)


Be kell, hogy valljam több szivem csücske lett a tervezés során.. csak szerényen :)
Az egyik a lépcsőfeljáró. A nagyobb résekbe festmények és poszterek kerülnek majd, természetesen megvilágítással. A fodrász megbízóm kérése volt h lentről is jól érthető legyen a fenti funkció. Feltűnő lesz, szép, de nem túl direkt. Ide is szerettem volna a fát behozni, fontosnak tartottam, hogy meleg legyen bent, így ha a nagy fehér falfelületet fával fedjük (helyesebben bútorlappal) az is hozzáad a hőérzetünkhöz, tudod a cipőnk is máshogy kopog, amikor egy helyiségben sok a fa.




A kávé fogy éjjel nappal ;)


Kész a festék és törölközőtartó szekrény is. Ezt még megspékeljük egy rolótextillel, ami ajtó helyett a festékeket takarja majd, amire egy hajvágó momentum lesz felfestve.


A beülők is lassan a helyükön, egy nem kevés óraszámú villanykábelezés még hátravan, aztán jöhetnek az elengedhetetlen tükrök..


Ez a kör keret fogja biztosítani a hajmosó feletti palaburkolat megvilágítását. Belenútolták a LEDszalag helyét, cuki kis segítség lesz énmondom.


Jajjdejólesz hamarosan, jön az újjávarázslás.


Kávézó


Készül a tömörfa pult.


A farönkökből lámpák, fogasok, és a pult előlapjának dekorálása valósult meg. Na ők a másik szívem csücskei.




Cél, hogy a Halköz térről is feltűnően látható legyen a hely neve. Felmerült a megvilágított fém betűk gondolata, én viszont szerettem volna, ha nem ennyire orrbamászó a dolog, így azt találtam ki h bútorlapra fessük fel a nevet és rakjuk ki ugyanolyan izzókból, mint amiket fent a fodrászat esetében használunk a tükrök körül.
Mikor az izzók megjöttek, volt stressz, hogy nem-é lesz túl fényes, retinacserét követelve egy névelolvasás után, de úgy döntöttünk mindenki saját felelősségre olvasgasson :) Viccet félretéve, abban maradtunk, hogy az egyéb megfelelő általános megvilágításnak köszönhetően nem lesz zavaró, ha mégis, fényerősség-szabályzót vetünk be.


Egy baromi egyszerű ikea bárszék karakteres kárpitot kapott (3. szivem csücske), éés átszíneztettük őket.



A megbízó szíve csücske pedig az almásláda ötlet, ez került fel legutoljára. Rajzok ide vagy oda, ez ilyen kiegészítőket akkor lehet véglegesen elhelyezni, ha mindent látunk mellette.


Volt kedvük 8 féle variációban tartani nekem a ládákat. Látszik, nem? : D


LaMarzocco kávégép fogja készíteni a finomabbnál finomabb feketéket, így ezt jól nyomatékosítjuk :)


A természetesség jegyében a fa, mint anyag mellett a zsákanyag fog megjelenni több helyen. Szerintetek mit vontunk be vele?


 Ez sem két perc volt.. Az alapanyagok: kávészemek, ragasztópisztoly, ceruza, nyakizom, és már kész is a mennyezet dekorációja!


Az utolsó részben a kész állapotot láthatjátok! Várjátok?

2013. december 11., szerda

Desigual bolt - Debrecen, 1. rész

Nagyon nyüzsgőre sikerült a november vége, december eleje, ugyanis egy női ruházati bolt megtervezésére is felkértek. Nagyon örültem a megkeresésnek. Hölgyeim! Debrecen fő utcáján fog nyílni a spanyol, Desigual márkát forgalmazó ruhabolt.

Neten rákeresve elsőként nagyn zilált, zsúfolt bolt belsőkre akadtam. Azt rögtön tudtam, hogy én nem effelé az irány felé mozdítom majd, ha hagyják. A tény, hogy a Piac utca frekventált részére kerül, egy boltíves bolthelyiségbe, alapesetben kíván egy kis eleganciát, letisztultságot, vagy csak én igénylem? Nem tudom, de az én fejemben a ruhákra összpontosul a figyelem, egy természetesen nagyon kellemes 'háttérrel', egy-két különlegességgel tarkítva.

Egy-két kép az eredeti állapotokról:



A helyiség egyik oldala gipszkartonmélyedésekkel is hangsúlyozza a boltíves formát. Közös elgondolás volt, hogy ezt vetítsük le a másik oldalra is, kicsit kisebb mélységgel.


Abban egyetértettünk, hogy valamilyen hangsúlyos tapétára szükségünk lesz, azonban míg én egy kellemes, elegánsabb daraot javasolnék, a megrendelőm inkább vibrálót, minden részletében színeset képzelne el.


Így hoztam ilyet is olyat is a következő találkozóra. 3 könyvvel érkezem általában. Felvázolom a legjobbat, a hozzá elképzelt pici részletekkel, általában bólintás, vagy mosoly a nyugtázás jele, és utána megmutatom milyet hoztam még, ami megintcsak megerősíti őket. Jelen esetben is így volt..

A padlót is kiválasztottam, a kislányom pedig letesztelte :)



Gipszkarton falat húzunk a tér hátsó részébe, a próbafülkék helyét kialakítva. A forma ebben az esetben is íves. A gömb, kör szinte mindenhol meg fog jelenni, látni fogjátok..


A következő részben már színek, padló, padlóburkolat a falon és egyéb gömbötletek jönnek!!